Karácsony – Jézus Urunk születésének ünnepe 2010.12.21.
1494Megtekintés
7Kedvelés
2010. december 21.-én, a téli napforduló napján, Dömösön, a Rám-völgyben, a szent ligetben ünnepeltük Jézus Urunk születésének napját.
Azért jöttünk erre a helyre, mertJézus Urunk9 éves korától a mai Magyarországon, Hunnia területén nevelkedett, Anna dédnagymamája birtokain. Gyakorta ellátogattak édesanyjával, Máriával a Pilisbe. Kedvenc helyük volt Bükkszentkereszt, Pilisszentkereszt, és itt, a dömösi völgyben is, többször megfordultak.Szűz Máriatöbb száz év múlva fény alakban is megjelent ezen a helyen. Legyenek velünk az égiek a mai napon, és legyen az áldásuk is rajtunk. A békesség simítsa ki mindenkinek a lelkét.
Tekintse meg filmünk 1. részét (III/1.):
Az ünnepeket nemcsak a Földön, az égben is piros betűkkel írják. Mivel a Karácsony nemcsak földi ünnep, ezért kívánom, hogy mindenki a lelkében is élje meg ezt a csodálatos napot. Amikor az otthonainkban karácsonyfát díszítünk, díszítsük fel a lelkünket is ezzel a szép karácsonyi hangulattal. Tegyük félre a mindennapok búját, baját, gondjait. Ez a nap egy csoda. Megszületett az Isten fia. Lejött az Isten fia közénk. Bármilyen bánatunk, gondunk, nehézségünk van (bőven van mindenkinek), ezen a napon ezeket félre kell tenni, és reménnyel kell töltekeznünk. Azzal a reménységgel, örömmel, boldogsággal, szeretettel, amit Jézus Urunk hozott el ezen a napon közénk. Az ünnep egy mély varázslatos rendhagyás. Minden másképp történik, mint más napokon. Legalábbis azoknak a lelkében, akik tudnak ünnepelni.
Sokan nagy dolgokon törik a fejüket, hogyan lehetne megmenteni a világot. Az égiek üzenete erre az, hogy a világot csak úgy tudjuk megmenteni, ha magunkat finomítjuk, ha magunkat csendesítjük, ha magunkat szelídítjük, mert azzal egyre békésebbé, szelídebbé válik az egész világ. Törekedjünk arra, hogy jó hangulatban teljenek az ünnepek. Ilyenkor az égiek is segítenek.
Tekintse meg filmünk 2. részét (III/2.):
Több, mint 2.000 évvel ezelőtt, az égen összeállt 8 csillag, úgy, mint 3.500 évvel ezelőtt, Ré fáraó születésekor. A csillagok jelet adtak az egyiptomiaknak, az ázsiaiaknak, az egész emberiségnek, hogy megszületik az Isten fia. A világ legnagyobb bölcsei és királyai tudták, hogy a 8 csillag állása mit jelent. Megkeresték Őt. Ma is egy különös nap van, egy különös asztrológiai esemény, holdfogyatkozás. A Jóisten mindig üzen ezen a napon. Amikor ide jöttünk, kisütött a Nap néhány pillanatra. Köszönt, üdvözölt bennünket. Ebben a ködös, hideg télben beköszönt a Jóisten, üdvözölt bennünket. Csodálatos lenne, ha egész nap ragyogna a Nap, de a csoda attól csoda, hogy nem általános. Egy-egy pillanatra élhetjük meg a csodát, ettől csoda. Megéltük, ránk mosolygott a Jóisten. Most is itt van velünk, elküldte a szentjeit, akik megérintik a lelkünket. Aki keresi, hogy hol vannak, kívül keresi, azt javaslom, belül keressétek, mert belül meg fogjátok találni. Kívánom, hogy valamennyiőtöknek ez az érzés teljesen érthető, fogható valóssággá váljon.
Ezen a napon mindenkinek végig kell gondolnia azt, hová lehet úgy jutni, ha valaki gonosz, és hová lehet úgy jutni, ha valakiben szeretet van. Évről-évre meg kell, hogy erősödjön bennünk az a gondolat, hogy a szeretet irányába haladjunk. Tudom, rengeteg gonoszság van a Földön. Mégis azt javaslom mindnyájatoknak, ne a sötétséget, hanem a fényesség szikráit szórjuk a világba.
Tekintse meg filmünk 3. részét (III/3.):
Jézus Urunk 2.000 évvel ezelőtt, december 21.-én született, este 7 órakor. Napok óta készülődik mindenki, várjuk az esti 7 órát, amikor 12 szál gyertyát gyújtunk meg. Tudjuk, hogy nemcsak Jézus Urunk szelleme jön el ilyenkor, hanem 12 Szentünk szelleme is lejön a Földre. Meglátogatnak, megérintenek bennünket. Ilyenkor azért gyújtunk 12 szál gyertyát, hogy a sötét erők távozzanak a lakásunkból, a házunkból. Azért is, hogy a Szentjeink, mikor beragyogják a teret, odataláljanak a házunkba, hogy megmutathassuk nekik a karácsonyfánkat, a terített asztalunkat, hogy vendégül láthassuk őket, hogy vegyenek az ízekből, és ezzel áldják meg az ételt.
Erősödjön meg mindenkiben, hogy a jövő esztendőben a rosszat elkerüli, és a jót erősíti magában. Akinek a Karácsony hiányzik a szívéből, az a karácsonyfa alatt sem találja meg. Akinek Jézus hiányzik a lelkéből, az sehol nem találja meg. De akinek ott van a szívében és a lelkében, azt ezen a szent napon százszoros erővel képes áthatni. Ilyenkor képes az ember letenni a fájdalmakat, a gondokat. Képes az ember megújulni, azzal, hogy rá gondol.
Tekintse meg képgalériánkat – Kattintson a képre:
December 21. a Nap fordulónapja. Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal. Ilyenkor, a legnagyobb sötétségben megjelenik a fény, megjelenik az Isten fia, Jézus Urunk, aki fényhozó volt a sötétségbe. December 21.-ét ősidők óta megünnepelték. Pogány ünnep, Nap ünnep volt. Minden, ami természetes ünnep, arra azt mondjuk, pogány ünnep. A régi pogány vallásban a természeti jelenségeket, asztrológiai együttállásokat, égi jeleket ünnepelték meg. A Napfiú napja volt. Ré fáraó, Isten fiának a napja volt. Jézus Urunk születését követően a karácsony ünnepe. Jézus Urunk születését követően minden évben, Erdélyben, Egyiptomban, és a Közel-Keleten ünnepelték születése napját.
Tekintse meg a szent útjainkról szóló kisfilmjeinket, képeinket,