Lawrence Gardner: Mária Magdolna öröksége – 1. rész

Mária Magdala és leánya Inana

Szemelvények a könyvből:

Az eredeti evangéliumok, egyértelműen, teljesen világossá teszik Mária Magdala, Jézus Urunk és a családja életében játszott kiemelkedő szerepét. Minden igyekezet ellenére, amely Mária Magdalát megalapozatlanul a szajhasággal próbálja társítani, mindössze egyetlen megjegyzés szerepel az evangéliumokban, amely az Ő állítólagos vétkére utal. Ezt a Lukács féle evangéliumban találjuk. „Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított.” Semmi többet. Nincs semmi, ami a paráznaságra, vagy prostitúcióra utalna. Mária Magdala szűzi, klastromi környezetben nevelkedett.

A bencés tudós, Rabanus Maurus (776-856) Mainz érseke, valamint Fulda apátja volt. Ez utóbbi a Frank Birodalom legnagyobb tudományos központjának számított Nagy Károly napjaiban. Rabanus a kor legműveltebb tudósaként vált híressé. Kiváló munkája, a Szent Mária Magdolna élete. Ötven fejezetből állt, a gazdagon illusztrált kéziratait hat kötetben gyűjtötték össze. A könyv így kezdődik:

 

„ A legáldottabb Mária Magdolna szemlélődő élete, aki a legmélyebb tisztelettel és hódolattal Jézus legédesebb választottjának neveztetik, és akit Jézus igen nagyon szeretett.”

 

A korai 1400-as években a britanniai Oxford Egyetemen felfedezték a Rabanus kézirat egyik klastromi másolatát. Pár évvel később VI. Henrik király idején megalapították az első Magdolna Egyetemet. Ez az egyetem az elsők között volt, ahol megindult a tudományos oktatás. Falai a mai napig őrzik a Magdolna kézirat másolatát. Azóta az egyház kiötlötte a módját, úgy döntött, hogy a cambridge-i Magdalene College-t ezentúl „Mandleya”-nek kell ejteni. Ez a tradíció a mai napig fennmaradt.

 

 ↑

La Madeleine

Szent Mária Magdala temploma - Párizs, Franciaország

↓

 

 ↑

La Madeleine templom homlokzata

↓

 

Jézus Urunk, balján: Szent Mária Magdala

 

A  XV. században ezután számos Mária Magdala templomot Máriának szenteltek. Semmi kétség, hogy miközben a római katolikus egyház minden tőle telhetőt elkövetett, hogy félreállítsa Mária Magdalát, vagy legalábbis teljesen bemocskolja a nevét, a britanniai kolostori papság köreiben igen nagy tiszteletnek örvendett.

 

Francia templomosok rendje 1129-ben a troyes-i zsinaton, a hűségesküjüket Mária Magdolna kegyeibe ajánlotta. A történelmi háttér ismeretében fel kell tennünk a kérdést, vajon miért álltak a kolostori tudósok annyira hadilábon az egyházzal, Mária Magdala iránti lelkesedésük miatt?

 

↑

La Madeleine – Szent Mária Magdala oltár

(Carlo Marochetti alkotása)

↓

 

A válasz világos: a szerzetesek akadémikusok voltak, bár látszólag vallási tárggyal foglalkoztak, igazából írásos emlékek és feljegyzések foglalkoztatták őket. Másrészt a püspökök csupán vallási doktrínákban voltak érdekeltek, a történeti feljegyzések nem bírtak túl nagy jelentőséggel a számukra. Tanaikat igyekeztek rákényszeríteni az emberekre. 1662-ben XV. Gergely pápa összehívta hittani kongregációt. Ő alapította a hittani ügyek bíborosi minisztériumát, amelynek az volt a feladata, hogy akár erőszakkal is engedelmességre bírja az embereket az egyházi tanokkal szemben.

 

Az evangéliumi tanításokból megtudhatjuk, hogy Mária Magdala állandó társa és támogatója volt Jézusnak. Igen közeli kapcsolatban állt Jézus édesanyjával. Mária Magdala Jézus és családja iránt tanúsított hűsége messze felülmúlta a kiszámíthatatlan Pétert és a többi apostolét. Persze ő nő volt, ám ez önmagában nem elegendő magyarázat arra, ami feljogosította volna az egyházat az ellene folyó rágalmazó hadjáratra.

 

Mária Magdolna szobra, Sevilla, Spanyolország

Jézus édesanyja nő volt, és mégis mindig tisztelet övezte. Szemlátomást akadt valami sokkal több és fontosabb Mária Magdalában, ami miatt a püspökök olyan heves félelemmel és felbolydulással reagáltak az örökségére. Mária Magdala komoly fenyegetést jelentett az egyház számára. Jól tudták ezt a püspökök, szerzetesrendek, a templomos lovagrend is.

 

Attól a naptól fogva, amikor i.sz. 312-ben Constantinus császár meglátta a kereszt jelét az égen, úgy határozott, hogy újjáalakítja a kereszténységet.

 

A Jelenések könyvének leírása szerint (a korai kereszténység hagyományokban Sophiát a bölcsesség görög istennőjét) tizenkét csillagból álló koronát viselő Mária Magdala képviselte, aki i.sz. 44-ben száműzetésbe menekült a franciaországi Galliába.

 

Szent Mária Magdala szobra, Sevilla, Spanyolország

 

A Fekete Madonna tisztelete i.sz. 44-ből ered a Provance-i Ferriéres-ből. A Fekete Madonnát és gyermekét ábrázoló műalkotások folyamatos dilemmát jelentettek az egyháznak, különösen a tekintélyes, nevezetes európai templomokban és szentélyekben kiállított szobrok. Néhányat közülük újra festettek fakó színűre (hússzínűre), míg jó néhányat egyszerűen eltávolítottak a nyilvánosság elől. Mindazonáltal a Madonna fekete, mivel fekete a bölcsesség (azaz Sophia), aki már a káosz sötétségben is létezett. Úgy tartották, Sophia a Szentlélek (vagy Isten lelke) megtestesítője, mely „a vizek fölött lebegett”, világosságot hozott a világba, amikor „sötétség borította a mélységeket.” Claivaux –i Bernát (i. sz. kb. 185-254) az Énekek éneke című művében úgy említi Mária Magdalát, mint Krisztus menyasszonyát. Az Énekek éneke egy elhagyott, kétségbeesett aráról és férjéről, a királyról szóló szerelmes költemények sorozata.

A püspökök először Sophia vonatkozása miatt azonosították szajhaként Mária Magdalát, nem pedig bármi olyasmi alapján, amit a Biblia ír róla. A rómaiak számára minden, ami csak kapcsolatban állt a görögökkel, erkölcstelen volt és züllött.

Mária Magdolna, Roger van der Weyden festménye

 

A bor, amit „Ez az én vérem….” Jézus anyai vérvonalbeli örökségének volt a szimbóluma, nem pedig konkrétan az ember vérének. Fenntartották, hogy a bor különleges minőségekkel rendelkezik: a bölcsességgel, az irgalommal és intelligenciával való társítása miatt. Ebben a tekintetben a kehely (Szent Grál), amely a bort tartalmazza, valójában az anyaméhet jelképezi. A bor szertartása ősidők óta az anyaság és a nemzés jelképes kapcsolatára utal.

 

Mária Magdolna

 

A nőiesség örök kehelyszimbóluma „V” jelként maradt ránk, amit a szentélyek már i.e. 3500-tól kezdve az Anyaistennő méhével azonosítottak. Az ellentétes férfiszimbólum (a felfordított V) a kardpengét, vagy szarvat (mint egyszarvúét) jelenítették meg. Ha a két szimbólumot, a nőit és férfit pontosan egymás fölé helyezzük, X jelet kapunk. Az ellentétes nemek egyesülésének eme jelét már igen korai időktől a menyegzői szoba szent egységének jelölésére használtak. Ez volt a kereszt eredeti szent jelképe, amit már jóval Krisztus eljövetele előtt a keresztség jeleként használtak. Amit a Holt-tengeri tekercsek is megerősítenek.

 

Mária Magdala, Francesco Bacchiacca fesménye

 

A későbbi római befolyással egy új keresztszimbólumot alkottak, a Szent Péter egyházának függőleges keresztjét, magasabbra helyezett keresztrúdjával. Azokban az időkben az eredeti szimbólum az eretnekség jelévé vált Róma szemében. Ennek eredményeképpen az „X” szimbólumot ma is a hússal és az ördöggel hozzák kapcsolatba. A „X” áthúzás, rossz, hibás megoldást jelent. A pornófilmek „súlyosságát” is X-ekkel jelölik. A „XXX” kategóriás filmek nagyon obszcénnak számítanak.

András tradíciója az eredeti „X” keresztformával maradt fenn, ami azután Szent András keresztje néven vált ismertté.

Mária Magdalát a termékenységi, kultikus nőalakokkal társították. A boldogságos remete, Mária Magdolna élete című apokrif történet a IX. századi Itáliában született. Elbeszéli a mű, hogy Jézus mennybemenetelét követően Mária Magdala harminc évig remeteként élt.

 

Mária Magdolna, Giovanni Gioseffo dal Sole festménye

 

Noha az egyház Magdala képe léha, feslett szajháé volt, azonban a felvilágosult művészek gyakran erkölcsösen, visszafogottan jelenítették meg. Szerényen, hosszú, gyönyörű hajjal. A Magdala társítások egy újabb eleme a művészetekben a fehér galamb, amely hasonlóképpen megjelenik számos Szent Grál ábrázolásban is. Az ősi időkben a galambot Istár és Aphrodité istennőkkel társították. A fehér galamb különösképpen kifejezi a női tisztaságot. A keresztény művészetben a Szentlélek megjelenítésére használják.

 Tovább a 2. részre →