A király látta ezt, s kicsit zavarba esett, ismerte jól az égieket, s ebbe a szempárba már százszor is nézett, az időtlen idő végtelen tengerében. Csillagszemek nyíltak rá, simogatták, és a selymes ragyogásába a huncutság is ott bujkált. Ezekbe a szemekbe nézve, tudta a király, hogy a kicsi, ajándék az ég különös kegyéből. Féltette és óvta, várta mikor mondja ki az első szavakat. A kis királylány azonban hallgatott, még körül akart nézni, mielőtt mondana néhány mondatot.

Történt, hogy királyapja, háborúba készült osztrák honba. Nagy volt a várban a sürgés - forgás, mindenki szorgalmasan tette dolgát. A királynénak aggódott szíve, vajon férje megtér-e a háborúból, vagy özvegyen kell tovább élnie. Ahogy gondolatai ide-oda jártak, hírtelen arra gondolt, megkérdezi kislányát, ő mire gondol. S nem is értette igazán, miért kérdezi ezt a pici lányt, ki oly kedvesen játszadozott a lábai mellett, szoknyájánál.

Szent Margit

Soós Izabella festménye

Mond kincsem, gyermekem, mi lesz sorsa királyapádnak, hazatér-e egészségben örömére az országnak? - kérdezte végül, inkább önmagától, kimondva azt, ami foglalkoztatta megállás nélkül. S bizony nagyon meglepődött, mikor beszélni még nem tudó pici lánya, kérdésére elsorolta, mi fog történni a háborúban.

Sorolta a vitézek nevét, kik életüket vesztik a csatában, s az ellenfél veszteségét, akik szintén halottan maradnak ott a harcokban. Mondta azt is, édesapja egészségben megtér.

Volt is min csodálkozni, hogy beszél az, aki még nem is beszél, látja azt, ami még meg sem történt. Piciny testbe zárva, még ügyetlen kezecskék és botladozó lábak keresik helyüket, nem tudva még pontosan hogyan is működik a megtestesült szellem. 

Lassan megszokják már a szülök, kicsiny virágszáluk más, mint a többi hasonszőrű kislány. Ha ölelésre emelik, tudják, piciny kezecskéit nem sokáig foghatják.  Nem is merik olyan nagyon kötni magukhoz, hiszen Istennek ajánlották fel, s lassan útjára kell indítaniuk. Mesélik is neki sokszor a dadák:

- Isten kegyelméből, az ő dicsőségére ajánlva születtél, életed virága dísze oltárának, köszönete a nemzet boldogulásának.

Gyorsan szaladnak a hónapok, lassan fogynak az együtt tölthető napok. A kicsi királylány még mindig hallgat, nem tud beszélni, csak éli gyermeki életét csendben, szótlan. Talán ő is tudja, jön a nap, mikor végre mehet szolgálni az Ég Urát, kitől alig néhány pillanat óta vált el, hogy földi testet öltve tegye dolgát.

S el is szaladtak a napok, alig múlt három esztendős, mikor búcsúznia kellett a meleg szülői otthontól. Veszprémbe, a Szent Katalin kolostor ősi épületébe vitték, ahogy ígérték, hogy szolgálja Istent, a magyarok megmeneküléséért.

Szent Katalin kolostor romjai Veszprémben,

az úgynevezett Margit - romok

A kolostor romjai – légi felvétel

Volt minden mi kellett, királylánynak kijáró tisztelettel. A kislány érdeklődve nézett körbe, s nem lehetett tudni, örül-e hogy Isten szolgálója lehet, vagy éppen bánkódik, mert elhagyta a családi fészket.

S amint tanakodtak, mit s hogyan kéne még tenni, belépett a kolostor egyik apácája, kit Ilonának hívtak. Szerényen viselkedett, de érződött ereje, boldogan térdelt le a királya s királynéja elibe. Ajánlotta Ő is óvó szeretetét, s ő lett az, ki Margitnak beragyogta új életét. Ilona lett, aki vele sokat foglalkozott, s a táltos király táltos gyermeke, táltos nevelőnőt kapott. S ha beszélni alig tudott is a kis Margit, volt ki értette szavak nélkül is. Tudta jól, mi ő a nemzetnek, ezt már sokszor hallotta, s boldogan játszott itt a földön égi világból hozott játékokat.

Szent Margit és Boldog Ilona

Táltos Ilona nagyon jó volt hozzá, anyja volt anyja helyett, s ha csak tehette, tanította a gyermeket.

A kolostori rend – ahogy az évek teltek, egyre szigorúbb lett. A szárnyaló, szabad lelkét, egyre több szabály közé igyekeztek kényszeríteni az apácák. Mint mikor a madarat kalitkába zárják, úgy kezdték nevelni őt, Isten szolgájává. De nem lehet a napot sem a felhőkbe rejteni, kis királylánykánk is gyakran feledkezett bele csillagokból hozott rejtelmekbe.

Nehezen szokta meg, hogy az emberek nem mindig értik, amit tesz. Olyanokat kértek tőle, amit nem értett, például, miért kellett szenvednie azért, hogy kiérdemelje az Isteni szeretetet.  Aztán meg őt nem értették mások, valahogy másképp látták a világot.

Lassan rájött, hogy a ragyogó égi fényeket, nem látják már a felnőttek. Nem értik már, mi miként működik, s ő nem értette sokszor azt, amit tanítottak neki. Igyekezett azért szolgálni rendesen, hiszen tudta mi a dolga, az országért cserébe, hűen teszi azt, amit mondanak. Ilona segíti szavaival néha, ha őt látja, akkor titkon összemosolyognak, mert ők kicsit mások, és ez mindig megnyugtatja, hogy van más is, aki a világot hozzá hasonlóan látja.