Főleg Margit királylány miatt volt ez így, mert gyógyító erejének híre ment, sok szerencsétlen, reményvesztett ember fordult hozzá, Isteni kegyelmet kérve általa. Sok munka volt a betegek ellátása, s nem is volt könnyű. Jöttek fekélyes, fertőző nyavalyákban szenvedők, akiket meg sem mertek érinteni.

Nem csak a fertőzés és a látvány taszította őket, de bizony bűzlöttek is ezek a szerencsétlen, mindenki által kitaszított emberek.  Ilyenkor mindig a kis királylány jött segíteni, mosdatni, etetni. Ő képes volt látni Isten teremtményét minden meggyötört lélekben, és segíteni annak, aki már az utolsó reményét is elvesztette.

A reggeli készülődésnél vették észre, hogy elfogyott a hús, amiből a rászorulókat etették. Nem volt mit tenni, ételt kellett adni a sok betegnek.

Szent Margit

Margitka indult is egy társával húst vásárolni. Siettek, hogy időben visszaérjenek, s a nagy buzgalomban elfelejtettek kosarakat vagy teknőt vinni a bevásárláshoz. S amikor ott álltak, s előttük a megvásárolt húsdarabok az asztalon hevertek, akkor jutott eszükbe, hogy bizony a kosárról elfeledkeztek. Mit is tegyenek, hogy is menjenek most haza ezzel a sok hússal…

Margit nem talált jobb megoldást, levette kötényét, és abba kezdte rakosgatni a véres húsdarabokat. Apáca társa sem volt rest, lekapta ő is a kérdéses ruhadarabot, s pakolta buzgón a ráeső adagot. Örömmel vitték a húst haza, látták lelki szemeikkel, hogyan, eszik majd szegény emberek a finom falatokat.

Hazaérve a konyhába siettek, s kezdték adagokra osztani a húsdarabokat. Mikor kipakolták az utolsót is, Margit felemelte kötényét, s felvette újra. Szokott mozdulattal végigsimította, hogy ne legyen ráncos, s lépett volna tovább dolgára, ha nem ütközik meg apácatársa elétáruló gondolatain.

Hírtelen nem is akarta titkolni, hogy látja, mit gondol róla. Meg akarta kicsit róni, mert az apáca dühösen nézett hol Margit ruhájára, hol pedig az asztalon maradt zsíros, vérrel átitatott saját ruhájára. Mert a mi Margitkánk köténye olyan tiszta volt, mintha most hozta volna frissen a mosásból.

Margit segített volna Neki is, ha kéri, de bántani, mérget táplálni, méltatlan volt hozzájuk. S a múlt sötét homálya lassan eloszlik, s választ kapunk arra a sok történetre, amik szerint Margitkánk nem lett volna elég tiszta.

Talán az évszázadok alatt, mikor oly sokat átírták, lefordították, és gondos kezek megmagyarázták a történteket, valamit mégis félreérthettek. Mert nehéz elképzelni, hogy egyik fénye e világnak, kit neveznek Isten lányának, koszosan élt volna. De már tudjuk, mert megmutatta, van a szellemnek és léleknek olyan tisztasága, amit földi por nem lep be, amit anyagi világ dolgai nem érinthetnek.

S jó elképzelni, ahogy ment, egyszerű ruhájába bújva, illatozva, szépséges arca sugárzott, s csillagokból jött égi lénye sokszor felragyogott. S nyúlhatott leprás beteghez, ruháját összekenhette, leönthette, nem maradt nyoma sem. Emlékeznünk kell, hogy tudjuk, van ilyen is, lehet így is élni, ezt is el lehet érni.