Jézus Urunk meggyilkolását követően három nappal fénnyé vált, nem támad fel, mint ahogyan azt tudatosan hirdetik, hanem az örökélet csodájával tovább él a szellemvilágban a Mennyek királyaként.
A titokzatos leplet Mária Magdala Montserratba viszi, és ott őrzi haláláig. 490-ben egy római legátus tudomást szerez róla és megszerzi.
Jézus Urunkat, Istenatyánk és Anyánk a Mennyország királyává tette. Így, mivel Jézus Urunk földi és mennyei király is, leánya Inana földi és égi királykisasszony. Jézus Urunkat a Földön Istenanyánk és az angyalok által hozott égi koronával koronázták meg: az Angyali Szent Koronával a Földön.
Jézus Urunk szobra – La Madeleine templom, Párizs
Jézus Urunk 20 évesen kapta meg Istenatyánktól és Istenanyánktól a mennyei Szent Koronát. Angyalok kíséretében Istenanyánk fény alakban jelent meg, és helyezte Jézus Urunk fejére a koronát. Azóta Istenanyánk nem járt fény alakban a Földön.
Ezt a koronát eltulajdonítják gyilkosai, az ottani papok. Majdan, kalandos útját követően 1480-ban, - mivel közülük senkinek nem működik, nem tudnak vele égi kapcsolatot teremteni, - Rómában összetörték, és darabjait egymás között szétosztották.
.
.
Jézus Urunk szobra – Sulpitius templom, Párizs
A Jézus Urunkról szóló ismeretek különös játéka az is, hogy Jézus Urunkat, aki magyar anyától, Szűz Máriától születik, zsidó rabbiként említik több helyen római katolikus és egyéb zsidó - keresztény írásokban is, holott semmi köze a zsidók népéhez és vallásához.
Ezzel azt kívánták elérni, hogy akihez tartozik, arról a figyelmet eltereljék, és akikhez besorolják Őt, azok pedig nem fogadják el hozzájuk tartozónak. Egyetlen hitéhez hű zsidó ember sem vallja Jézus Urunkat közéjük valónak. Nem tekintik Őt vallásuk, népük hozzátartozójának, sem prófétájuknak.
Erről nyilatkoznak a rabbik is, a zsidó vallási vezetők. Lássunk erre egy 1998-ban kiadott, nyilatkozatot:
„A zsidó vallás és a zsidó nép nem tekinti őt semmire. Ő nem volt se zsidó rabbi, se zsidó tanár, semmi. Zsidó prófétának még inkább elképzelhetetlen, mivel nem ragaszkodott az isteni előírásokhoz.” O.B. rabbi
Jézus Urunk magyar nemzetünk szülöttjének, Szűz Máriának és Istennek a gyermeke, korszakokat beragyogó büszkeségünk, ékességünk.
↑
Jézus Urunk szobra a Corcovado hegyen
Rio de Janiero, Brazília
↓
Tekintse meg Kovács – Magyar András filmjeit:
Mária Magdolna a titkos Istennő
Kattintson a képre:
.
Jézus Urunk és Mária Magdolna égi vérvonala
Kattintson a képre:
.