Szent, Attila

A hun Attila - 3. rész

4355Megtekintés




A hunok nagy fejedelmei, Attila elődjei Rua és Oktár. Ők voltak a két nagy hun fejedelem.

A Hun Birodalom hatalmas volt, Európa és Ázsia területén helyezkedett el.

Nagyon jól kormányzott, nagyon jól irányzott birodalom. Aranykor volt, az emberek boldogan éltek.  A fejedelmeiket Istenfiúként tisztelték. Egy gyönyörű, boldog világ volt ez a korszak.

 

Tekintse meg filmünk 3. részét:

 

 

Ruaról és Oktárról vannak történelmi feljegyzések. Ezek a feljegyzések olyanok, mint amikor egy puzzle játékból megtalálnak egy darabkát, és van 99 részecske, amivel ki kellene egészíteni. Amit leírnak Ruáról vagy Oktárról, ez egy puzzle. Így hívták őket, ez igaz, de a többi, amit leírnak róluk, az mind hamisság.

 

Mikor majd elkezdjük vizsgálgatni az események folyását, rájövünk bizonyos dolgokra. Visszafelé következtetni lehet arra, hogyan is lehetett mindez. Ha valamiről írnak valami jót, az biztos, hogy rossz volt, és ha valamit nagyon fényeznek, az biztos, hogy nagyon rossz volt. Nem nehéz rájönni a logikájukra, mert szinte mindennek pont az ellenkezőjét mondják, mint ahogy volt.

 

Attiláról van egy feljegyzés, amikor 449-ben Bizáncból jön egy küldöttség hozzá, nem nagykövet jön, hanem csak egy követ. Attila így szól hozzá:

 

- Én királynak a fia vagyok. Megkövetelem a bizánci császártól, hogyha adót küld, még azt is magas rangú emberrel küldje, mert én a magam rangján csak magam rangú embert kívánok fogadni.

 

Feljegyzések vannak arra, hogy Attila elmondja, hogy „én király fia vagyok”.

 

ATTILA a hunok királya

Attila a hunok királya

 

Attila nagyobbik fiát úgy hívták, hogy Ortlieb. A legkisebb fia Csaba volt. Volt még egy fia, aki 6 éves korában meghalt és volt egy nagy fia. Priszkosz is leírja, hogy mindig Attila mellett ül. Ezt a nagyfiút úgy hívták, hogy Meroveus, Merovée. Sehol a történelembe nem merik leírni, hogy Merovée, Meroveus Attila édes gyermeke.

 

Miért nem merik leírni? Mert Európa egyik legdicsőségesebb nemzetének, nemzettségének, égi és földi királyi családjának a megalapítója Attila édes gyermeke, akit a németek bár más néven illetnek, de a gallok úgy hívják, hogy Meroveus.

 

Amikor megszületik Merovée, a mellkasán van egy egyenlő szárú vörös kereszt, anyajegy. Merovée-nak egy egyenlő szárú kereszt volt a mellkasán, már amikor megszületett. Ez a Merovée, aki Attilának az édes gyermeke, feleségül veszi a burgund király lányát. Ezért kellett minden ellenségeskedést leírni a burgundokról és a hunokról, hogy ki ne derüljön, hogy a legnagyobb barátok voltak.

 

Amikor feleségül veszi a burgund király lányát Attila édes gyermeke, Merovée, megalapítják a Meroving házat. Az ő fiúk lesz Childeric, az ő gyermeke Clovis, az unoka. Ebből a családból származik Anglia nagy királya, Arthur király. Attilának a leszármazottja, és Attila feleségének a leszármazottja.

 

Mit mond magáról a Meroving család?

Mária Magdala leszármazottjai, Isten leszármazottjai. Merovée Attilának a fia. Ez volt a nagy titok. Mindig voltak olyanok, akik ezt tudták. Ilyenek voltak a Templomos lovagok, ilyenek voltak a pálosok és ilyenek voltak a ciszterciták. Írásos dokumentumaik voltak erre.

 

Ez a három rend Rómának soha nem fizetett adót. Miért? Ultimátumot nyújtottak be. Róma rettegett tőlük. Ma is retteg, hogy ezek a dolgok ki ne derüljenek. De ezek a dolgok kiderülnek. Úgy gondolom, hogy elérkezett az az idő, amikor az embereknek tudniuk az igazságot.

 

Hogy lehet a Meroving ház Mária Magdala leszármazottja?

Attilának a feleségét Ildikónak hívják. Ildikó nem egy német nő. Nincs ilyen német név, hogy Ildikó. Ildikó nevet Attilától kapta a felesége. Ildikó neve annyit jelent:

 

Isten

Lánya

Drága

Imádott

Kedvesem

Oltalmazóm

 

Attila két évig udvarolt Ildikónak. Ildikó először nem is akarja fogadni. Később fogadja, a felesége lesz, és három gyereket szül neki. Az egyik Merovée.

 

Templomos lovagok őrizték Jézus és Mária Magdala házassági kivonatát. Templomos lovagok őrizték azt, hogy Jézus Urunknak és Mária Magdalának volt egy örökbefogadott gyermeke, akit Nándornak hívtak. Boldizsár királynak a szerelemgyereke volt. Volt egy közös gyermekük, akit úgy hívtak, hogy Inana. Nándor és Inana férj és feleség lesznek. Montserratban nevelkednek. Tihanyba hozza őket egy szerzetes, ezután Fényeslitkére. Fényeslitke után Nagyváradra kerülnek. Amikor már Fényeslitkén élnek két gyermekük születik. Egyik egy kisleány, aki Szent Erzsébetnek a reinkarnációja és van egy fiúgyermekük is, aki Béri-Balog Ádám egyik előző élete. A lányuk, aki Szent Erzsébet vonala, Nagyváradra költözik, férjhez megy, gyermeke születik. Majd tovább folytatódik a vérvonal.

 

Mária Magdala hatodik leszármazottja lesz Ildikó, akit feleségül vesz Attila. Az ő fiuk lesz Merovée, aki a Meroving ház megalapítója. A Merovingok tudják, hogy Mária Magdala leszármazottjai. Honnan tudják? Írásos dokumentumaik vannak rá.

 

A HUN ATTILA

 

A DVD megvásárolható az irodánkban:

H-1143 Budapest (XIV. kerület) Tábornok u. 11/A. I. emelet/11.

(a 2. metró Puskás Ferenc Stadion megállójánál)

 

Telefonszámaink:

+36-1-251-4983

+36-1-222-3186