Szellem-elengedés

Szellem okozta a három fiú viselkedési nehézségeit

728Megtekintés

Mindhárom gyermekem, ismét koruknak megfelelően viselkednek a szellem elengedés szertartása óta.

Három fiam van, úgy vettem észre, hogy nem igazán jól fejlődnek. Magatartásbeli problémáik voltak, melyek a túlságos mozgékonyságban is megnyilvánultak.

 

Tekintse meg filmünket:

 

 

Gáspárra, a kamasz fiamra hullámzó lelkiállapot volt jellemző. Egyszer túl jó kedvű volt, máskor pedig depressziós. Lőrinc fiam túlmozgásos volt. Nagyon sok rosszat álmodott és éjszakánként felébredt, nem tudta, hogy hol van, gyakran kiment a szobából. Reggel, amikor felébredt, nem emlékezett semmire. A legkisebb, Márton fiammal, aki szintén mozgékony alkat, nagyon sok baleset történt, amelyek megmagyarázhatatlanok voltak.

 

Barátnőmmel beszélgettünk, hogy ezek a problémák valószínűleg a gyermekiem személyiségétől függetlenek lehetnek, aminek jó lenne utána nézni. Először ő tette tiszteletét a Táltos irodában, majd elmondta, hogy ez egy nagyon jó hely, ahol tudnak segíteni. Orvoshoz persze az ember ilyen problémával nem fordul.

 

Eljöttünk Hegedűs Máriához, aki segített rajtunk. Szellemek voltak a fiaimon. Amikor a szellemeket átsegítettük a túlvilágra, megváltoztak a fiúk. A személyes kisugárzásukat szinte elnyomta az idegen jelenlét. Az arcuk, a bőrük teljesen megváltozott, rózsaszínű, piros lett. Ismét élet van bennük.

 

A viselkedésük jó irányba változott meg. Koruknak megfelelő a temperamentumuk, a gondolkodásuk, amely szerintem nagyon fontos hosszú távon is, és ez remélhetőleg egy jobb irányba viszi majd őket.

 

Hálásan köszönöm, hogy gyermekeimen segítettek!

 

 

Hegedűs Mária – szellem elengedés

Hegedűs Mária

 

 

Címünk:

H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet

(XIV. kerület - a 2. metró Stadionok megállójánál)

 

Tájékoztatás:

Tel.: 0036.1.251.4983  vagy  0036.1.222.3186