Kislányom ma már 20 éves, 3 éves korától gyógyszereket szedett folyamatosan, amelyek a máját és a veséjét is károsították.
Filmünket indítani kell! Kattintson a bal alsó sarokban lévő lejátszás gombra!
A jobb alsó sarokban elérhető a teljes képernyőméret!
Az utóbbi időben szervezete már nem bírta a gyógyszereket, a lábai is bedagadtak. Ez nagy gondot jelentett, mert az újfajta gyógyszerekre allergiás lett. Amikor kicserélték a gyógyszerét, az állapota nagyon leromlott. Állandóan szédült, nem látott jól, nehezen tudott járni, és elvesztette az egyensúlyát. Az orvosok nem tudtak megoldást találni. Iskolába sem tudott járni a rosszullétek miatt.
Kovács - Magyar András Táltos módszerével, hála a Jó Istennek, tudtak kislányomon segíteni. Hegedűs Mária szellemet érzékelt a lányomhoz tapadva. Miután levette róla, állapota szépen elkezdett javulni. Lányomat ezután Kopcsányi Ildikó kezelte Táltos gyógyító módszerrel, melytől napról - napra energikusabb lett. A kezeléseken először kéthetente, majd havonta vettünk részt. Rosszullétei egyre kevésbé jelentkeztek. Ma már nagyon ritkán fordul elő. A kezeléseket folytatjuk, amíg kislányom teljesen meggyógyul.
Hálásan köszönöm a Táltosoknak, hogy segítettek leányomon!
S. Júlia, Szlovákia