Szellem-elengedés

Rémálom - szellemjárás után vérfoltokat találtak

1224Megtekintés

Azért jöttünk el, mert furcsa dolgok történtek velünk. Három furcsa esemény történt, az egyik két nappal ezelőtt.

Éjszaka történt, mintha egy üvegfedőt keresztül lőttek volna. A második esetben egy pohár a szemünk láttára elindult az asztalon, majd szétdurrant. Ma reggelre, egy rémes álom után az ingemen öt forintos nagyságú, hatalmas vércseppek voltak.

 

Tekintse meg filmünket:

 

 

- Nem kerülhetett rá az ingedre valahol máshol ez a vércsepp?

 

- Nem. Az üvegfedő egy fedőtartóban volt, tehát a plafonból nem lőhettek, de a lyuk az ott volt a fedőn, a nagy robajra felébredünk. A pohár, amikor elindult az asztalon, ott ültünk, láttuk, mi történik. A vércseppes ruha estében megfigyeltük, hogy a többi ruha nem volt véres, csak ez az egy. Amikor az inget letettem, akkor még teljesen tiszta volt. Mástól nem lehetett véres. Ez egy különös jelenség volt. Elég ijesztő volt, a hozzá kapcsolódó álom is.

 

- Aznap éjjel azt álmodtam, hogy egy véres test van előttem, aminek nincs se feje, se keze, se lába. Nem tudtam beazonosítani, hogy ez ember, vagy állat. Álmomban a belső szervek között túrtam, a szívet ki akartam tépni, mintha élelmet szeretnék magamnak, de nem voltam éhes. Irtózom a vértől, minden brutalitástól. Reggel az István úgy ébredt, hogy szorította a szíve, a belső szerveivel voltak gondok. Miután lementünk a nappaliba, láttuk a vércseppeket az ingén. Sem a padlón sem más ruhadarabon nem voltak vércseppek, csak ezen az ingen, a hátán.

 

- Viktória, hozzád egy olyan szellem volt kötődve, aki életében gyilkolt, egy gyilkos nő szelleme volt rajtad. Éreztél magadon valamilyen nyugtalanságot az elmúlt hónapokban?

 

István és felesége

István és felesége

 

- Igen! Nagyon régóta feszült voltam, sokat veszekedtem a párommal, már vérre menő küzdelmeink voltak. Minden éjjel nyugtalanul aludtam, minden reggel úgy ébredtem, hogy fáradtabb vagyok, mint amikor lefeküdtem. Mindig feszült és nyugtalan álmaim voltak. Nem tudtam magam kipihenni, estére nagyon elfáradtam, szinte ájulásig. Gyakran rázott a hideg, akkor is, ha meleg volt.

 

- Most, miután a túlvilágra engedtük a szellemet, könnyebben érzed magad?

 

- Igen, jobban érzem magam!

 

- Már régóta tisztában vagyunk azzal, hogy vannak szellemek. Gyerekkorom óta sok ilyen eseményt tapasztaltam már, amelyeket egyértelműen tudtam, hogy szellemek okoztak. Kovács – Magyar András tanait már tíz éve ismerem, bízom benne, ezért jöttem ide segítséget kérni. Másoknak is javaslom, ha furcsa, szellemekkel kapcsolatos jelenséget tapasztalnak, ne ijedjenek meg, kérjenek bátran segítséget. Köszönjük szépen!

 

Hegedűs Mária létközben rekedt szellem túlvilágra engedése

Hegedűs Mária

                                                                                     

Tájékoztatás:

Telefonszám: +36-1-251-4983 vagy: +36-1-222-3186

 

www.szellemvilag.hu