Gerincsérvet állapítottak meg nálam. Nem tudtam mozogni, nem tudtam menni. Nem tudtam hajolni, nem tudtam a gyermekemet felvenni. Az interneten kerestünk rá a Gyógyító Központ honlapjára. A férjem már járt itt. Helyre tették a gerincoszlopomat, testrészeimet. Kezelés után előre tudtam hajolni (előtte nem tudtam).
Tekintse meg filmünket:
Ezután Hegedűs Máriához fordultam. Ő egy létközben rekedt szellemet érzékelt rajtam, ami szerinte, és az én érzéseim szerint is a derekamra volt kapaszkodva. Korábban olyan fájdalmaim voltak, mintha bebetonozták volna derekamat. A túlvilágra engedtük a szellemet, már abban a pillanatban fel tudtam állni, tudtam mozogni. Két óra leforgása alatt 100 százalékos emberré váltam, előtte mozgásképtelen voltam.
- Édesanyád említette, hogy szinte úgy kellett betenni az autóba, mielőtt elindultatok. Milyen volt ez?
- Ez valóban így volt. – mondja az édesanya - Annyira fájt a dereka a gerincsérvtől, hogy egyszerűen mozdulni sem tudott. A kocsiba szinte úgy „pakoltuk” be, úgy „szedtük” ki. Leányom a könnyű dolgokkal teli szatyrot sem tudta felvenni a földről. Egyszerűen nem tudott fogni, emelni. Kaptak egy időpontot gyógykezelésre, soron kívül fogadták őt. Amikor aznap este hazajött, simán le tudott hajolni. Minden fájdalma megszűnt.
- Én ezt átéltem, hihetetlen volt számomra. Mindez három hete történt, azóta tünetmentes vagyok.
- El lehetett kerülni a műtéti beavatkozást. – mondja az édesanya
- Az orvosok, sebészek azt mondták, hogy a gerincemet műteni kell, készüljek fel rá, csak így tudnak segíteni. A Gyógyító Központban mondták, hogy ez Kovács – Magyar András módszerével korrigálható. Most teljesen jól érzem magam. Köszönöm szépen!
Hegedűs Mária
Telefonszámaink:
+36-1-251-4983 vagy: +36-1-222-3186
www.szellemvilag.hu/szelllem-elengedes/