Csonka András szerint sok emberen a szellem szó hallatán kellemetlen borzongás fut végig, amivel Kovács-Magyar András is egyetértett.
- Általában attól fél az ember, amit nem ismer. A szellemi jelenségek ugyanolyan természetes dolgok, mint a napsütés, egy csillag vagy egy holdfény. - mondta, és hozzá tette, hogy míg a bolygókról sokat tudnak az emberek, addig a szellemekről vajmi kevés ismeretekkel rendelkeznek.
A nem tudásból következik a szellemektől való félelem. "Milyen jó dolog tudni, hogy vannak szellemek, mert akkor tudjuk, hogy a halál után folytatódik egy élet." Szerinte ez a tudat, nyugalmat és békességet kell, hogy adjon az embereknek.
- Vannak szellemek, akik nem tudnak átmenni a túlvilágra. Nekik ez nem jó, egy létközben rekedtek, és segíteni kell nekik. - mondta Kovács–Magyar András, majd a két műsorvezetőnek is elárulta, hogy hozzájuk is tapadtak szellemek. Csonka Andrásnak elmondta, hogy hozzá kötődik egy szellem.
- Egy olyan valakinek a szelleme kötődött hozzád, akit nagyon szerettél, itt maradt veled. Mónikának a lakásában van egy szellem.
A szellemek különböző módon ragadhatnak itt. "Egy lakáshoz, tárgyhoz vagy egy emberhez kötődve." A szellem még a stúdióba is elkísérte Csonka Andrást. "Ez neki nem jó, hiszen, ha meghal valaki, úgy illik, hogy át tudjon menni a túlvilágra. Mi viszont érzelmeinkkel, gondolatainkkal és jó szándékú szeretettünkkel itt tarthatjuk őket, és egy idő után már nem tudnak átmenni. 48 nappal a halál után, már nem tud a szellem a túlvilágra átmenni."
Kovács–Magyar András szerint a szellemek jeleket adnak:
- Adhat egy fájdalmat, egy érzést, egy másfajta gondolkodásmódot. Vannak olyan esetek például, hogy meghal egy nagymama, szelleme a lányára tapad, és azt mondják, hogy olyan szokásokat vett fel, hasonló ételeket és színeket keres. Vagyis jeleket adnak a szellemek, Mindezt azért teszik, hogy észrevegyük őket.
- Itt van velünk Szőke Ildikó, aki Kovács–Magyar András módszerével gyógyult. Milyen betegsége volt?
- Kétféle betegségem volt, cukorbetegségem és májcirrózisom volt. Vérátömlesztést kaptam. Nagyon tönkrement a májam, eléggé előrehaladott stádiumban volt a betegségem. Ez már egy életveszélyes állapot volt. Elmentem Kovács– Magyar András központjába, ahol segítettek rajtam.
- Hogyan segítettek a halálos betegségen? Mi történt?
A hölgynek kihullott a haja, fekélyek jelentek meg rajta, azt mondták, hogy már májátültetést sem tudnak végezni. Lemondtak róla az orvosok. Nekem van egy komoly gyógyító rendszerem. A gyógyítás nem abból áll, hogy ráteszem a kezem, megvizsgáljuk a beteg fekhelyét, a földsugárzásokat, megvizsgáljuk van-e körülötte szellemi jelenség, amely energiát von el tőle. Egy rendszer keretében kezeltük Ildikót. Ennek az eredménye lett a gyógyulása, helyrejött a mája.
- A cukorbetegségből is felépült?
- 38 egységnyi inzulint kaptam fél éven keresztül. András gyógyító központjába mentem, ahol segítettek rajtam. A cukorbetegség olyannyira megszűnt, hogy az orvos a leleteimbe beírta: magától elhagyta az inzulint. Ez 2005-ben volt, azóta jól vagyok.
- Mindenféle betegségre, legyen az szervi, vagy mozgásrendszeri, van kidolgozott módszered?
- Igen, testi – lelki – szellemi betegségekre egy komoly gyógyító módszerem van. Aminek a lépéseit betartva, a következménye a gyógyulás. Ma már van egy nagyon komoly komputerem, amely kimutatja, milyen energetikai problémája van az embernek, illetve azt is, hogy földsugárzásban fekszik-e.
Kovács-Magyar András
Elérhetőségünk:
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A I. emelet
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186
e-mail: info@matrixdrops.com