DVD

ISTEN PECSÉTJE A TENYERÜNKBEN

1950Megtekintés

Gyakran mondjuk:

„Úgy ismerlek, mint a tenyerem!” Valóban?

Nézzünk bele a tenyerünkbe, és gondolkozzunk el: valóban ismerjük-e saját tenyerünket, és azt, hogy mi mindent rejt és árul el rólunk. A tenyérelemzés nemcsak a sors megismerése céljából hasznos és érdekes, de segítséget nyújt az önmegismeréshez is. Hiszen az élet legnagyobb feladata, hogy megismerjük önmagunkat, s megtanuljunk saját magunkkal bánni. Míg magunkat nem ismerjük, addig másokat sem tudunk megismerni, megérteni.

 

Részlet a filmből:

 

 

Ahhoz, hogy az ember sikeres életet élhessen, nagyon fontos, hogy ismerjük saját magunk adottságait, tulajdonságait. Aki mindezeket megismeri, tudatába kerül önmaga tulajdonságaival, és könnyen boldog, sikeres életet élhet. A sikeres munka alapfeltétele, hogy szeressük azt, amit csinálunk. Nagyon sok ember úgy választ munkahelyet, úgy választ szakmát, hogy másokat próbál leutánozni, egy jó anyagi lehetőség reményében. Majd később rájön, hogy nem leli örömét munkájában, új szakma, új munka után néz. Ha valaki tisztában van saját adottságaival, (ebben segít a tenyéranalízis) nagyon sok zsákutcától megszabadulhat. Rögtön elindulhat azon az úton, ami az övé. Nagy segítség egészségünk megőrzésében, ha ismerjük született adottságainkat, ismerjük temperamentumunkat, viszonyulásunkat másokhoz. Mindezekben segít a tenyéranalízis, hogyan, merre induljunk az életben.

 

Egy bölcs mondta egyszer:

„Istenem, add meg nekem azt, hogy meg tudjam változtatni a megváltoztathatót, és ne akarjam megváltoztatni a megváltoztathatatlant!”

 

De vajon mik megváltoztathatók bennünk, és milyen tulajdonságok nem?

 

Isten pecsétje a tenyerünkben

 

 

Kovács Enikő segítséget nyújt abban, hogy megtudjuk, milyen események, sorsfordulók várnak ránk, melyek szervezetünk gyenge pontjai, milyen a párkapcsolatunk, mire kell számítanunk a jövőben. Pályaválasztás előtt állók megtudhatják mik az erősségeik, milyen szakmát érdemes választaniuk. Ezen kérdésekre a választ nem jóslással kaphatjuk meg, a válasz benne van a tenyerünkben.

 

Kovács Enikő

Kovács Enikő, sorselemző - lélekgyógyász

 

Tekintse meg az előadások és vidéki rendelések időpontjait: itt!

 

Elérhetőség:

Budapesten: +36-1-251-4983, +36-1-222-3186

Nyíregyházán: +36-30-467-1188

 

 

Kovács Enikő tanfolyama a Táltos Iskolában:

Személyiségünk titkai és lelkünk dimenziói a kézelemzés tükrében

Ki vagyok én? – Önismeret - Kapcsolataink lelkisége

 

Sikerünket 85%-ban az határozza meg, hogy milyen jártassággal rendelkezünk az emberi kapcsolatok alakításában és megtartásában. Ehhez nyújt Kovács Enikő, sorselemző - lélekgyógyász a 2 x 2 nap során rengeteg gyakorlati tanácsot. Lélekbúvár ismeretek, izgalmas témák, mindannyiunkat foglalkoztató szituációk, önmagunkra való rácsodálkozások….

 

I. Kézelemzés:

 

- Önmagunkba mélyedés - Önismeret - Ki vagyok én?

- Adottságaink, készségeink, képességeink

- Hogyan működnek kapcsolataink?

- Sikeresek vagyunk-e?

- Sorsdöntő események

- Egészségünk gyenge pontjai

- Melyik életszakaszban mi várható?

- Irányítjuk-e az életünket, vagy sodródunk?

 

II. A sikeres kapcsolatok szabályai,

fő problémái, javításának módszerei:

 

- Az igaz szeretet titka

- Együttélés? vagy házasság?

- Féltékenység - megcsalás - megbocsátás

- Válunk, de miért?

- Család

- Hogyan legyünk kiváló szülők?

- Depresszió - magány - öregség

- Barátság

- Hogyan tegyük rendbe életünk

- Önbizalom – önismereti tesztek

- Önnevelési program