DVD

Akinek szeme van lásson, akinek füle van halljon

1402Megtekintés

Kovács – Magyar András 3. filmje

„A ti szemetek boldog, mert lát,

s a fületek is az, mert hall.”

(Máté 13.16)

 

Jézus Urunk csodálatos gyógyításait sokan ismerhetik az Újszövetségből. Vakok, süketek, bénák gyógyultak általa. A Táltos Iskola két ingyenes gyógyítási napot tartott fül- és szembetegségek gyógyítására.

 

Tekintsen meg egy részletet a csodálatos gyógyulásokról:

 

 

 

„Rájöttünk az elmúlt években, hogy akiknek antibiotikumok hatására megszűnt a hallása, vagy valamilyen gyermekbetegségben szenvedett, zajos munkahelyen dolgozott, (voltak olyan bácsik, akik mellett a világháborúban akna robbant, és 30-40 évre elvesztették a hallásukat) néhány perces kezelés után az emberek 80%-ának vissza lehet adni a hallását, vagy annak jelentős részét.”

 

 

„Nagyon érdekes, minden ember másképpen éli át a kezeléseket. Valaki bizsergézst, zsiborgást, valaki hideget, vagy meleget, valaki egy gőzmozdonyt hall. Minden ember más. Más az érzékrendszere, más a szimbolikája, másképpen érez. Ha a gyógyulni vágyó megérez valamit abból az erőből, amit a másik ember (aki segíteni kíván) felé irányoz, vagy úgy is mondhatnánk, abból az erőből, aminek mi csak a közvetítői vagyunk, akkor ez a magasabb szintű erő, ez a nagyon finom, árnyalatnyi lélek vagy lehelet, segít a nagyothalló embereken.”

 

 

 

Hallássérülésből gyógyultak nyilatkozatai:

 

 

 

Kovács – Magyar András szellemi iskolája:

 

 

„Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Külön hívta tömegből, fülébe dugta az ujját… Majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata!” – azaz nyílj meg. Azon nyomban feloldódott a nyelve és érthetően beszélt. Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jó tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”

(Márk 7.32-7.37)

 

Akinek szeme van lásson…

 

Filmünk kapható az Energia Gyógyító Központban

 

 

TÁLTOS IRODA CÍME